Zajlik a Q1 kvalifikáció, már 8 csapat sikeresen bemutatta a vonalkövetési és safety car követési tudását, közülük 7 csapat megszerezte a maximális 20 pontot! Azért fontos ez, mert a kvalifikációs pontok felét hozott pontok formájában beszámítjuk majd a februári verseny eredményébe is. A héten még van lehetőség pótolni és javítani, hajrá, hajrá!
Author: Kiss Domokos
Összeálltak a csapatok
Véglegessé vált a versenyző csapatok listája, a szemináriumok után el is kezdték a felkészülést. 7 junior és 4 senior csapat összesen 32 versenyzője vállalta kihívást. Már meg is kapták a robotépítés alapjául szolgáló modellautót és a mikrokontrolleres fejlesztőkártyát, és lázasan tervezik az autó hardveres és szoftveres komponenseit. A jelentkező csapatok között megtaláljuk az előző évad junior […]
Szemináriumok időpontjai
A csapatok felkészülését tematikus szemináriumokkal segítjük. Ezeken az alkalmakon egy-egy, a verseny szempontjából fontos tématerületet tekintünk át, mindig a versenyen hasznosítható, gyakorlati ismeretekre fókuszálva. Négy szemináriummal készülünk a következő hetekben, a témák pedig: Hardvertervezés, méretezési kérdések; nyomtatott áramkör tervezés (Altium Designer); beágyazott szoftverfejlesztés STM32 mikrokontrollerekre; szabályozástechnika. Tér-idő koordináták, előadók: Időpont Helyszín Előadó(k) Hardver szeminárium 2019.09.20 […]
Elstartoltunk – Nyilvánosak a versenyszabályok
Meghirdettük a RobonAUT 2020 verseny szabályait. 2019. szeptember 13-án, a Robotirányítás rendszertechnikája tantárgy gyakorlatán bemutattuk az új évad versenyfeladatait. A szabályokról szóló előzetes összefoglaló letölthető innen (PDF). A részletes versenyleírás és hivatalos szabálykönyv itt érhető el (PDF).
RobonAUT 2020 – Jelentkezz!
Itt az új tanév, és ismét indul a RobonAUT verseny. Itt az idő, hogy benevezz! Vállald a kihívást! Csak nyerhetsz vele! Az elmúlt 10 év 143 korábbi csapatának egybehangzó véleménye alapján nem fogod megbánni. Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány fontos információt a jelentkezéshez. További kérdés esetén nyugodtan keresd Kiss Domokos vagy Dr. Tevesz Gábor versenyszervezőket. Kik […]
A verseny képei
A versenyen számos fénykép készült Bányász Gábor (BME AUT) és Gema Barnabás (SPOT fotókör) kattintásai nyomán. Az alábbi linkekre kattintva megelevenednek a felejthetetlen pillanatok. A teljes galériák itt érhetők el: BME AUT fotók SPOT fotók Aki videón nézné végig újra a robotarénává változott Q aula izgalmait, készítsen elő elegendő popcorn-t, és kattitnson ide.
RobonAUT 2019 eredmények
Lezajlott a verseny, hősiesen küzdött a 7 döntőbe jutott csapat. 4 junior és 3 senior csapat állt rajthoz, közülük 3+1 csapat állhatott fel a képzeletbeli dobogóra: Junior 1. helyezett: Override (Megyeri Balázs, Pozsár József, Szücs József) Junior 2. helyezett: AUTopilot (Emmert Gergő, Ludvig András László, Tinich Martin Balázs) Junior 3. helyezett: LineFellows (Kovács Gergely, Nagy […]
A 10. versenyre készülünk – interjúvideó
A RobonAUT verseny a 10. jubileumi évadához érkezett. Kiss Domokos versenykoordinátor és Petényi István, a RobonAUT főtámogató evosoft Hungary Kft. CEO-ja beszél a verseny múltjáról és jelenéről.
Q1 kvalifikáció
Zajlik a Q1 kvalifikáció, már 9 csapat sikeresen bemutatta a vonalkövetési tudását. Azért fontos ez, mert akár 20 hozott pontot is szerezhet a februári versenyre, aki elég gyors kört tud most futni. A héten még van lehetőség javítani, hajrá, hajrá!
Elstartolt a verseny – Nyilvánosak a játékszabályok
Meghirdettük a RobonAUT 2019 versenyt. A Robotirányítás rendszertechnikája tantárgy szeptember 7-i gyakorlatán bemutattuk az új évad versenyfeladatait és szabályait, elindult a jelentkezés. A tizedik versenyre több újdonsággal is készülünk: lesz előzés a gyorsasági pályán, és lesz labirintusban bolyongás, feltérképezés, kapuvadászat. Várjuk a csapatok jelentkezését jövő hétig! A szabályokról szóló előzetes összefoglaló letölthető innen (PDF). […]